Mindenszentekkori gondolatok, borral, gesztenyével.

  Ma, amikor a világ fele halottait idézi, másik fele meg feledkezik róla, mint rossz álomról, és a szabályos fehér labdafejű krizantémok még pöckösen tartják magukban a harsogó életerő látszatát, szeánszot tarok. Nem tudtam róla, hogy fogok, csak belecsúsztam a hangulatába, a találkozás hangulatába, ami befele repít és olyan „csúnya” tájakra vezet, mint az elátkozott önszeretet, béke és jutalmazás. Eszembe jutott Mamagésa valamely nyilatkozata, amit félszemmel olvastam egy fogászati váróban, miszerint ő rendszeresen elvonul saját legénylakásába ahol kedvteléseink él, azaz szeánszokat tart önmagával.

A kezdeti pont az volt, amikor váratlan segítséget kaptam egy ügyben, aztán munkatársam gyönyörű gesztenyét dugott a táskámba, kis idővel később én ajándékoztam meg egy ügyfelem valamivel, ami fontos volt neki. Energikusnak könnyű járásúnak éreztem magam és tudtam az este még hosszú, főznöm kellene valamit, hirtelen támadt jókedvem lendületéből.

A következő fél órában egy kacsacomb egy palack Tiffán’s Immortal Cuvée és némi színes bors került a tulajdonomba. 

A csodaszép szelídgesztenyét megvagdosva serpenyőbe raktam, a cuvéet levegőhöz juttattam, a kacsának kecses combját pedig lobogó vízben 20 percig előfőztem, majd a bőrét megvagdosva és fokhagymaszeletekkel megtűzdelve pirulásig sütöttem. A gesztenye oly könnyedén bújt ki héja alatti szőrös kis kabátjából, mint nászra éhes szeretők maradék gönceikből. A comb belül megadó puhasággal tűrte, hogy szabdaljam, vágjam csak a bor nem emelt a magasba. Testet, sűrű állagot vártam a Jummertál utódtól, de könnyedséget, hadd ne mondjam felszínességet találtam. A gesztenyének nem örült, idegenek egymástól a fokhagymás borsos kacsát viszont kedvelte.

A háttérben Bruce Springsten 2005-ös Devils&Dust című lemeze szól. Testhezálló, egy ilyen magányos női szeánszhoz, amin részt vesznek elhalt rokonok, meg nem született gyerekek, barátok, távolba utazottak és olyanok akik melegedni jönnek.

Azt kérdem magamtól, mit érzel most, hol állsz, hogy állsz ebben a sötétté vált éjszakában látszólag egyedül, ennyi népséggel a hátad mögött?

azt mondom- boldog vagyok- és a hála állapotában vagyok az. 

Ezen a napon, amikor halottainkhoz megyünk (fölöslegesen) a sírkertekbe, halálraítélt krizantémokat helyezünk a hantra, betonra, márványra és megpróbálunk társalogni az ürességgel, közvetetten önmagunkkal, ne feledjük, hogy holnap valamelyikünkből ugyanilyen látogatott lesz, leteszi a poharat, nem ízlel többet- elmegy. Hogy fáj-e ez neki? Hogy, rajtunk kívül érzékel-e Ő is valamit? Ezt mindenki hite szerint válaszolja meg. 

Egy biztos, ameddig itt vagyunk, akár egyedül akár társasan, a legjobb menedék fejünk fölött az elfogadó adakozó szeretet. Aki ebben időzik, annak élete vidámpark és csodák palotája. Minden öröm itt lakozik, minden élet innen indul.





















 Egy új bortartó az
www.alchimista.hu -tól.

Piros, narancs, krém és fekete színben gyártják.

Extrémnek találod? Lehet, hogy az, de fiatalos, lendületes és hazai kovácsműhelyben készül.

Én szeretem.