Kezdő horgász és az Ő szerencséje

   Aki egy délután alatt megtanulja megakasztani, fárasztani, kiemelni a zsákmányt azaz megfogni a saját halát, estére úgy érezheti nagy dolgot cselekedett. A törzsfejlődésben eljutott a boltban válogató passzívból a természetben zsákmányoló aktív emberré. El vagy vissza. Vissza el.

Szeretem ezt az érzést. Egyszer még vadászni is fogok, fajdra, nyúlra, nagyvadra. Nincsenek illúzióim. Csúcsragadozó vagyok. Ebből a szempontból nem találok sok különbséget brojler csirke, Yorkshire sertés, vagy vaddisznó között. Ha csak nem az, hogy utóbbiért jóval korábban kell kelni.

Persze sokan nem szeretnek szembesülni az állat halálával. Fejbe csapni a halat, elvágni egy szárnyas torkát olyan barbár dolog.- Tegye meg más, én meg majd fizetek a kasszánál azért, hogy nem emlékeztet erre senki.

Két nappal azután, hogy kifogtam első pontyaim, az egyik hiperben vásároltam este 10 után. Ilyenkor már nincsenek a halas pultban eladók. Két megtermett ponty csapkodott a csúszós fehér csempén. Haláltusa volt ez a javából, egy olyan közegben ahol esélyük sincs túlélni. Sokkolt a látványuk. Nagy nehezen marokra fogtam őket és visszadobtam a tartályba. Később amikor ismét arra jártam ugyanazt a csapkodást hallottam. Újabb haláltusa és reggelig ki tudja még hány. Majd lapát és szemét.
   Megfoganni, nőni, gyarapodni, túlélni, azért, hogy aztán vágósúlyba érve több órányi hiábavaló vergődés után egy ipari szemetesben végezze…

Részletes receptírásra most nem telik, legyen elég annyi, hogy a ponty is a süllő is friss volt, fáradságos, és páratlanul finom.
A kifilézett pontyot előbb olajos zöld-fűszeres citromlében marináltam, majd egy előre elkészített zöldségágyon sütöttem meg. A süllő bendőjét citrommal, snidlinggel tömtem tele, és fóliába tekerve ezekkel pároltam készre.